Muzix AirTwins TWS Bluetooth fülhallgató teszt
Read Time:6 Minute, 45 Second

Muzix AirTwins TWS Bluetooth fülhallgató teszt

0 0

„Innováció és ergonómia

A vezeték nélküli modellek egyre elterjedtebbek és egyre kedveltebbek, hiszen számos pozitív tulajdonságuk van. A MUZIX a vezető mobileszköz gyártókéhoz hasonló labdába rúg, de kicsit keményebb orrú cipővel, aminek eredményeként az Air Twins a vezetéknélküliséget más szinten, praktikus extrákkal teszi lehetővé, hiszen míg kábelnek nyoma sincs, közben számos újítás és funkció áll rendelkezésünkre, így már ezért is megéri beszélni róla.

Muzix YA AirTwins TWS Bluetooth fülhallgató

 

Megtévesztő külső

A MUZIX Air Twins különlegessége, hogy első ránézésre senki sem mondaná meg róla, hogy egy fülhallgatóról van szó, köszönhetően a kemény burkolatú, kerek toknak. Mi az eszközt piros színben kaptuk meg (egyébként elérhető még fekete és fehér színben is), és ez a darab – bár nem gömb alakú – egy Pokémon labdára emlékeztetett minket. Erre ráerősített az is, hogy a tokot vízszintes irányba tudjuk elforgatni. Az egész nem túl nagy, a tenyerünkben kényelmesen elfér, és egy kabát zsebébe is könnyen becsúsztatható, ugyanúgy, ahogy egy táskában sem vesz el túl sok helyet, eközben pedig biztosak lehetünk benne, hogy a fülhallgatóink sem sérülnek meg. Mindennek össztömege 110 gramm.

A tokot elforgatva találjuk meg a fülhallgatókat. Mágnes segítségével rögzülnek a helyükre, így biztosítva azt, hogy ha a tok el is van húzva, ne essenek ki belőle. Tovább forgatva a felsőrészt, két USB csatlakozót találhatunk az eszközön, egy micro USB-t és egy USB-A-t (dobozába egy USB kábel is került).

Nincs többé idegeskedés a kábelek gubancolódása, összegabalyodása miatt, hiszen az Air Twins esetében egyáltalán nincs vezeték, csak magukat a füldugókat kell a fülünkbe illesztenünk. Ez a mindennapi tevékenységeink során sok esetben előny lehet, hiszen nem akadályoztat minket semmilyen kábel a főzés vagy házimunkavégzés közben, a nyakunkban sem kell semmit elviselnünk, és mivel a füldugók kényelmesek is, és egyáltalán nem nyomnak (a súlyuk pedig mindössze 4-4 gramm!) így hordásuk már-már észrevétlen maradhat. Más szemszögből vizsgálva viszont ez némi diszkomfort érzetet is kialakíthat a használóban, hiszen egy ilyen kis eszközt könnyen el lehet hagyni, a füldugók hajlamosak csúszkálni, nem százszázalékos a stabilitásuk, és mivel nincs vezeték, így az az érzésünk is kialakulhat, hogy bármikor elveszíthetjük. Sportoláshoz sajnos nem ajánlhatjuk éppen azért, mert nem tud elég fixen a fülben maradni, viszont sétáláshoz, utazáshoz, házkörüli tevékenységekhez, irodai munkához megfelelő. Többféle méretben (S, M, L) járnak hozzá a szilikongyűrűk, valamint egy fekete, memóriahabos illeszték is része a csomagnak, ami kifejezetten az Air Twins-hez készült. Ezzel akár biztosabban maradhat a fülben az eszköz, és a zajcsillapítása is jobb lehet. Sapkával is kényelmesen használható az Air Twins, sőt, ha valaki sétálás közben fél, hogy elhagyja a füléből valamelyik fülest, akkor húzzon sapkát, és máris nagyobb a biztonságérzet!

 

 

Használat közben

A kemény tok egy mágneses dokkoló, amelynek nemcsak az a célja, hogy gondoskodjon a fülhallgatók épségéről, és ezen keresztül tölteni lehessen őket, a dokkoló akkubankként is funkcionál. A fülhallgatók önmagukban 3 óra folyamatos zene lejátszást tesznek lehetővé, míg az akkubankkal együtt 63 órát, ami lássuk be, nem rossz teljesítmény. Ahogy visszakerülnek a mágneses tokba, azonnal elkezdi őket tölteni, így soha sem kell nélkülöznünk kedvenc zenéinket. És ezzel a kis eszközzel akár a telefonunkat is tölthetjük, hogyha például egy utazás közben az lemerült, és nincs a közelben konnektor. A füles eredeti árán 30 000 forint, az AV-Online olvasói korlátozott ideig 20 000 forintért vásárolhatják meg, ami az akkubankkal együtt vonzónak számít.

Mindkét fülhallgatón található egy ún. multigomb, amely egyben be/kikapcsoló-, zene megállító/elindító, emellett hanghívás felvevésére is szolgál. De nem kötelező a bekapcsológombbal bajlódnunk, ugyanis használat közben arra figyeltünk fel, hogyha lehúzzuk a kis dokkolójáról a fülest, akkor az automatikusan bekapcsol – ezt egy női hang adja tudtunkra, és arról is tájékoztat minket, hogy melyik oldal a „right channel” és melyik a „left channel”. A füleseknek olyan rendeltetésük is van, hogy külön-külön is lehet használni őket, például, telefonunkon az egyikkel telefonálhatunk, míg a másikat használhatja valaki más zenehallgatáshoz.

Ha már nem szeretnénk használni az Air Twins-t, akkor sem muszáj a kikapcsoló gombot használnunk – amikor az egyik fülest visszaraktuk a dokkolóra, akkor a női hang bemondta, hogy „power off” (közben természetesen a még használatban lévő fülesen szólt a zene). További plusz jó pont, hogy ha esetleg elhagynánk az egyik fülest, akkor más gyártóktól eltérően van rá lehetőség, hogy csak egy darabot rendeljünk hozzá, az új automatikusan párosodni fog, és külön teendőnk nem lesz vele. Egyébként természetesen Android és iOS operációs rendszerrel is kompatibilis.

A dokkolón akkumulátor állapotjelző is van, ami akkor látható, amikor a fülesek töltődnek, vagy pedig mi töltjük magát a dokkolót. Arra érdemes figyelni, hogy ha éjszaka teljes sötétségben szeretünk aludni, töltés közben ez az állapotjelző elég nagy fényt képes produkálni, világító Pokémon labdává fog változni, amit mi is nevetve (és meglepődve) fogadtunk, és inkább reggel folytattuk annak a töltését.

Az Air Twins telefonáláshoz is kiválóan alkalmazható, aránylag tiszta, érthető kommunikálást tesz lehetővé, bár beszélgetéshez egy kicsit halkabb lehet, mint ahogy azt más eszközöknél megszokhattuk.

Negatívum, hogy a Bluetooth hatókör kiterjedtebb is lehetne, értjük ezen azt, hogy ha a telefonunkat valahol ott felejtjük, akkor pár méter megtétele után már szakadozni kezd a zene, így az élvezetes zenehallgatás érdekében érdemes mindig magunknál tartani a forrást. Pozitívum viszont, hogy az Air Twins nem felejt, az egyszer már párosított eszközre emlékszik és (ha a Bluetooth is be van kapcsolva), akkor automatikusan csatlakozik is rá a következő használatkor.

Hangminőség

Az Air Twins esetében a forgalmazó kifejezésével élve egy True Wireless Stereo eszközről beszélhetünk, tehát kábellel semmilyen formában sem találkozhatunk, teljesen vezeték nélküli, és Bluetooth-szal használható. Ezzel kapcsolatban megint el kell mondanunk, hogy a Bluetooth nem képes nekünk stúdióminőségű hangot biztosítani, de hogyha erről hajlandók vagyunk lemondani, akkor is összességében kellemes hangzást kapunk.

A fülhallgatók zajzára nem a legjobb, túl sok külső hangot nem képes elnyomni vagy tompítani, de ezt meg tudjuk bocsájtani neki.

Az Air Twins esetében összességében kiegyensúlyozott hangzásról beszélhetünk, amelynek nagy előnye, hogy hosszabb használata után sincs az az érzésünk, hogy fárasztani kezdene minket (vagy sajogna a fejünk). Az AC/DC Thunderstruck-ot hallgatva azt állapítottuk meg, hogy dinamikában gondtalanul visszaadta a füles, élvezhető élményt kölcsönzött nekünk, ráadásul a basszus sem volt túl tolakodó, ami újabb jó pont a részére. A hangzás nem túlságosan tömörített, bár minden részletet nem képes átadni. A hangszereket egész jól tudta ábrázolni, bár pl. a gitárral valamennyire küzdött. Viszont egyértelmű plusz pont jár a sztereó térhatásnak, ami nagyon jól érvényesült. Jeff Buckley Hallelujah-ját hallgatva hamar arra lettünk figyelmesek, hogy a lágy hangzás pihentet, a magasak frekvenciák nem túl dominánsak, az ének is nagyon szép tiszta és meleg volt.

 

Összegzés

A MUZIX Air Twins egy nagyon érdekes színfoltot képvisel, hiszen ilyen rendszerekkel még mi sem gyakran találkozunk. Sok idegeskedéstől megóv minket, például az összegabalyodott kábelektől, vagy az idő előtt lemerült akkumulátortól. Természetesen ez az eszköz sem tökéletes, pl. a telefonunkat nem hagyhatjuk szanaszéjjel a lakásban, mert már pár méter után tapasztalható a Bluetooth szaggatása és a fülesek stabilitásán lehetne még csiszolni. Ám mindezért kárpótol minket az akkubankként is funkcionáló mágneses dokkoló, a beépített mikrofon, és az ár. Utóbbiból ráadásként további -10 000 Ft (azaz 33%) kedvezményre számíthatnak azon olvasóink, akik 2018. március 31-éig a MUZIX saját webáruházában rendelik meg a terméket és közleményként az AVONLINE_MUZIX kupon kódot tüntetik fel!”

 

Műszaki adatok

Rendszer típusa: hallójáratba illeszkedő (in-ear) Bluetooth fülhallgató

Hangszóró típusa: 6 mm-es dinamikus membrán

Frekvencia-tartomány: 20Hz – 20KHz

Akkumulátor: 2,800mAh

Bluetooth verzió: v4.1+ EDR

Üzemidő: kb. 63 óra

Csatlakozó: micro USB és USB-A

Tömeg: 10 gramm a fülhallgató

100 gramm a mágneses dokkoló

 

Mérleg

+ Ergonomikus, nem hétköznapi kialakítás

+ Nemcsak egy egyszerű fülhallgató, köszönhetően a sok plusz szolgáltatásnak

+ Egy feltöltéssel 63 órányi zenehallgatás

– A fülhallgatók nem nyújtanak elég stabilitást a fülben

– A Bluetooth kapcsolat néhány méter után szakadozik

 

Szubjektív vélemény

Hangminőség: 4

Kivitel: 4

Dizájn: 5

Stabilitás: 4

Zajelnyomás hatékonyság: 3

Komfort: 5

Szolgáltatások: 5

Ár/érték arány: 5

 

Forrás:

AV-Online

www.av-online.hu

https://www.av-online.hu/fejhallgato/muzix-ya-be200-air-twins-tws-bluetooth-fulhallgato-teszt_2382

https://www.facebook.com/audiovisiononline/

 

Magyarországi márkaképviselet:

MuzixGroup Kft.

www.muzixgroup.com

www.facebook.com/MuzixGroup

A termék kattintva érhető el a MUZIX webshopban

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous post Audiofly AF56W – a vezeték nélküli “analóg” fülhallgató
Next post Drasztikus minőségi javulás a vezeték mentes audio átvitelben (Bluetooth)
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com