Bejegyzés

Mikrofon technológia a TWS fülhallgatókban

Amikor TWS (teljesen vezeték nélküli) fülhallgatót választunk, elsődleges szempont az üzemidő és a zenei hangminőség – és persze a kényelem. A mindennapos használat során szembesülünk azzal, hogy az általunk választott TWS fülhallgató teljesen más módon teljesít telefonálásnál, mint a mindennapi zenehallgatás során.

Ahhoz, hogy jól válasszunk TWS fülhallgatót zenehallgatáshoz és telefonáláshoz, figyelembe kell venni néhány kritériumot. Nyilvánvaló, hogy a mikrofon minősége és elhelyezkedése döntő szempont a telefonálási hangminőségnél. Ennek függvényében érdemes megismerni a TWS fülhallgatók mikrofon technológiáját.

Hogyan működik a mikrofon?

A mikrofon úgy működik, hogy a hanghullámokat (akusztikus energiát) audio jelekké alakítja. Ez az átalakítási folyamat a mikrofon típusától függően változhat, de mindegyiküknek van egy közös jellemzője – egy vékony membrán, amely rezeg a külső hanghullámokra reagálva.

 

Enélkül a mikrofon nem tudja ellátni a jelátalakító funkcióját – az átalakítás az energiát egyik formáról a másikra alakítja. A membrán rezgése a többi mikrofon alkatrész révén aztán elektromos jelekké alakulnak át. Az audio lánc másik végén lévő hangszóró szintén átalakító – átalakítja az audiojel elektromos áramát akusztikai energiává, amely a fülhallgatóból érkező hang.

A fülhallgatóban használt mikrofontípusok:

A fülhallgatókhoz használt mikrofonok két legnépszerűbb technológiája létezik

  • Elektromos kondenzátoros mikrofonok (ECM)
  • Mikroelektromechanikus rendszer (MEMS).

Mindkettő úgy működik, hogy az elektromos változásokat okoz a membrán elhajlása révén, amely kondenzátorlemezként működik. Az átalakított energiát ezután felerősítik, és audio jellé alakítják.

Az ECM mikrofon nagyobb mérete ellenére praktikus választás lehet olyan környezetben, ahol fontos a por és nedvességvédelem.

A MEMS mikrofonok lényegesen kisebb méretüknek köszönhetően ideális választás a TWS fülhallgatók tervezésénél. Emellett alacsonyabb impedanciával rendelkeznek, ami ideális választás elektromosan zajos környezetben, mint a fülhallgatók, okostelefonok, táblagépek, hallókészülékek.

1More E1026BT-i TWS fülhallgató

Mitől jó a mikrofon?

A mikrofon frekvenciatartománya és érzékenysége döntő jelentőségű a hangfelvétel minőségének meghatározásában. Ha gyakran kell telefonálnia, vagy  „beszélnie” a hangsegéddel a nap folyamán, akkor érdemes egy érzékeny és széles frekvenciatartományú mikrofonnal szerelt fülhallgatót választani. Nagyon érzékeny mikrofonnak lehetnek hátrányai, mert sok környezeti hangot képes felvenni. Itt jön be a zajszűrés.

Zajszűrés

A zajszűrő mikrofon megléte mindenképpen kötelező, különösen, ha zajos környezetben kell használnia. A háttérzaj kiszűrése mellett a hangot is izolálnia kell, lehetővé téve a másik fél számára, hogy tisztán hallja Önt anélkül, hogy túl hangosan kellene beszélnie.

AKTÍV ZAJCSÖKKENTŐ MIKROFON

Számos esetben találkozunk leírásokban, hírdetésekben aktív zajcsökkentős fülhallgatóként reklámozott termékkel. Jobb esetben egy kis utánolvasással kiderül, hogy a fülhallgatóban alkalmazott technológia nem az ANC (Active Noise Cancelling), hanem a cVc (Clear Voice Capture).

Az ANC technológia a digitális jelfeldolgozás (DSP) koncepcióján alapul , amely magában foglalja a valós jelek, például a hang, hang és videó elemzését és módosítását a hatékonyság optimalizálása érdekében. Az ANC működéséhez a fülhallgatóknak több mikrofonnal kell rendelkezniük, amelyek különböző távolságokról fogadják a hangokat.

1More EHD9001TA TWS fülhallgató

Tehát, az ANC technológia elsősorban a zenehallgatáshoz és a beérkező beszédhang tisztaságához nyújt segítséget, mivel kiszűri a környezetünkben lévő zavaró hangokat.

A cVc technológia ezzel ellentétben a mikrofonnak nyújt segítséget a beszédhangunkból a környezeti zajok kiszűrésével, így téve érthetővé a beszédünket a másik fél számára. A legfejlettebb, CVC 8.0 technológia képes akár 30 decibel környezeti zaj kiszűrésére is.

i-Tech Freestereo Twins TWS fülhallgató

A mikrofon helyzete

Ez a fülhallgató kialakításától függően változik. Minél közelebb van a mikrofon távolsága a szájhoz , annál tisztább a hangfelvétel és annál kisebb a környezeti zaj. Néhány TWS fülhallgató mikrofonja egy hoszabb száron helyezkedik el, így csökkentve a száj és a mikrofon közötti távolságot.

UiiSii TWS808 fülhallgató

TWS Bluetooth teljesen vezeték nélküli fülhallgatók fejlődése

Honnan indult a TWS Bluetooth technológia? A vezeték nélküli fülhallgatók szinte egyidősek a Bluetooth megjelenésével. Az első vezeték nélküli fülhallgatók még csak telefonálásra voltak alkalmasak, bár hangot közvetítettek. Kialakításuk funkcionális volt, általában fülre akasztható mono kivitelű, gyenge hangminőségű eszközök voltak.

 

TWS Bluetooth fülhallgatók fejlődése

Azért léteztek olyan gyártók is mint a Plantronics, akik készítettek olyan telefonálásra és zenehallgatásra egyaránt alkalmas fülhallgatót, – a Voyager 855-öt, – ahol a Bluetooth Mono headsethez csatlakoztathattunk egy második fülhallgatót, így sztereó módban hallgathattuk a zenéinket. Igaz, ez még nem TWS Bluetooth fülhallgató, nem is szólt jól, de már elhintette a vezetékmentes zenehallgatás igényét.

A kifejezetten zenehallgatásra szánt vezeték nélküli fülhallgatók elég lassan nyertek teret, mivel a zenehallgatásra minden gyártó csomagolt a telefonhoz egy vezetékes sztereó fülhallgatót, amivel értelemszerűen telefonálni is lehetett. A telefonok fejlődésével egyre jobb lett a Bluetooth technológia is, így megjelentek a korai teljesen vezetékmentes fülhallgatók is.

Az első példány, ami kifejezetten zenehallgatáshoz terveztek, a 2015-ös IFA kiállításon bemutatkozó Onkyo W800BT volt. Számos gyerekbetegségtől szenvedett, gyenge üzemidő, vékony, súlytalan hang és a lejátszó irányításának hiánya jellemezte. De mindezt kárpótolta a vezetékek teljes hiánya. Ezt felismerve számos gyártó előállt a saját változatával és szép lassan ez a szegmens is fejlődésnek indult.

 

A TWS (teljesen vezeték nélküli) fülhallgatók piaca manapság robbanásszerűen nő. Szinte nincs olyan gyártó, aki ne hozna ki legalább egy TWS fülhallgatót. Az úttörő és kimagasló technikai megoldásokat kínáló, de kevésbé ismert gyártókat követően a nagy klasszikus márkák is előálltak a saját megoldásukkal, mint pl. a Sennheiser, a Technics, az Infinity, vagy éppen a Grado. Bebizonyosodott, hogy a zenehallgatás minősége mellett a kényelem is döntő szempont a fülhallgató választásnál.

TWS Bluetooth fülhallgatók működése

Amikor egy hagyományos kialakítású TWS Bluetooth fülhallgatót használ, akkor az egyik kapszula (oldal) a Master fülhallgató. Ehhez csatlakozik a mobiltelefon Bluetooth kapcsolat segítségével. A Master fülhallgató szintén Bluetooth kapcsolattal csatlakozik a második (Slave) fülhallgatóhoz, így létrehozva a jobb és bal sztereo csatornákat.
Előnye, hogy a fülhallgató mono headsetként is működik.

Hártánya, hogy a kétirányú Bluetooth kapcsolatnak és a relatíve kicsi akkumulátornak köszönhetően nagyobb a fogyasztás így csökken az üzemidő. Egyszerűbb modelleknél előfordulhat, hogy a Master és a Slave fülhallgató közötti interferencia rontja a sztereó hangképet.

TWS fülhallgatók jelene

A legújabb Bluetooth technológia és a legfejlettebb chipseteknek köszönhetően már egyre szélesebb körben elérhető a TrueWireless Stereo Plus módon működő fülhallgatók. Ebben az esetben a mobiltelefon bluetooth kapcsolat egymástól függetlenül jön létre mindkét fülhallgatóval, így létrehozva a jobb és bal oldali sávokat. Előnye, hogy jelentősen kisebb a fogyasztás, bármelyik fülhallgató képes önállóan is működni. Lényeges szempont, hogy jelentősen megnő a zenehallgatás minősége és már az üzemidő is kitolódott.

TWS fülhallgatók előnyei

1. Teljes szabadság

Egyáltalán nincs vezeték. A zenehallgatáshoz már nem kell a telefonodhoz fizikálisan csatlakoznod. Szabadon jársz-kelsz a lakásban kötöttségek nélkül. ( Azért legjobb, ha a telefonod a zsebedben marad közben…)

2. Teljes sokoldalúság

Kiváló sztereó hangzásra is képesek, emellett ha telefonálnod kell, akkor sem jönnek zavarba! A telefonról minden tartalom hangja megjelenhet és a teljes szabadság birtoklása a teljes sokoldalúságot jelenti.

3. Nincs többé kábelszakadás

A TWS Bluetooth fülhallgatóknál a vezeték hiánya jelentősen csökkenti a fizikai meghibásodás lehetőségét, jóllehet az alkalmazott Lítium alapú akkumulátor technológia véges élettartamú.

A TWS fülhallgatóknak két alapvető típusa van:

EARBUD típusú:

Ez a fülkagyló külső részébe helyezendő és laza kapcsolatban van a füllel. Könnyű behelyezni, és egy pillanat ki is venni. Sokan kedvelik, de van akinek nem marad meg a fülében. Igen jól tudnak manapság szólni, de az izolációjuk csekély, azaz így minden külső zaj zavarhatja majd az élvezetet. Cserébe hallod a környezeted, ez is lehet fontos szempont!

In-EAR típusú:

Ez a hallójáratba helyezendő közvetlenül és egy kis szilikon “szoknya” azaz fülilleszték zárja le – ideális esetben – légmentesen a hallójárat és a fülhallgató közötti rést. Ez S,M,L méretekben van a fülhallgatóhoz csomagolva és a neked megfelelő méretet kell válasszad! Ha a jót tetted fel,  akkor aztán a hangszigetelése (izolációja) sokkal jobb, így kis hangerővel hallgatva is többet hallasz a zenéből. Az In-Ear típusú fülhallgatók sokkal jobb hangminőségre és igazi mélybasszusra lehetnek képesek, összehasonlítva az EARBUD társaikkal. Ahhoz, hogy ez igazán fenomenális lehessen, a szilikon fülillesztéket cseréld COMPLY-ra! Így biztosan nem eshet ki a füledből!

A TWS fülhallgatók hangminőségét alapvetően 3 tényező befolyásolja, és ha ezekre figyelsz, az igényeidnek leginkább megfelelőket választhatod:

  •  Az alkalmazott chipset, amely magában foglalja a Bluetooth megoldást az audio kodekekkel, amelyek az elvi minőségért felelnek. ( 2020 végén a Qualcomm QCC sorozat QCC 30xx, vagy QCC50xx modellek jelentik az iparág csúcsát)
  • A hangszóró konstrukciója, amely igen jelentős mértékben képes a hangzást befolyásolni.  A különleges anyagok, mint a grafén, vagy a “diamond like carbon”, esetleg a titánium, vagy berrilium olyan ötvöző anyagok, melyek segítségével sokkal dinamikusabb és részletezőbb hangot tud az alkalmazott chipset megszólaltatni.
  • Forrás anyag. Ha a gyenge minőségű mp3-as fájlokat használsz, vagy az Internetről hallgatod zeneszámok videós formátumát, ne csodálkozz, ha még nem hallottál jót. Legalább 320kbps MP3 fájl esetén fog jól szólni a zene, de ha teheted használj FLAC azaz veszteségmentes zeneanyagot! MInél jobb a fájl minősége, annál jobban szól majd a fülesed!

A technológia mai szintjén a TWS fülhallgatók már akár kifejezetten részletező, és valósághű hangot képesek megszólaltatni. A legújabb technológiák és a kimagasló minőség többnyire a kevésbé ismert, specialista gyártók kínálatában jelennek meg először és csak később a nagy márkák kínálatában.

A 2020-ban az egyik legkiemelkedőbb terméket a fülmonitor specialista ORIVETI dobta piacra, Lypertek TEVI néven. A Bluetooth fülhallgatókat meghazudtoló minőségű hangzásra komoly Hi-Fi-sták is elégedetten csettintenek, miközben a 10 órányi (+70 óra tokkal) üzemidő szimplán a legjobb a piacon. Ráadásul még zuhanyozni is lehetne benne…

Mit tartogat a közeljövő?

Nos, a TWS gyorsan növekvő részaránya a vezetékes fülhallgatókat is ki fogja szorítani, és a hangzásuk, stabilitásuk még tovább javul majd. Megjelennek az “okos” fülhallgatók is, amelyeket applikációval lehet vezérelni és akár mesterséges intelligenciával felruházni.  Egy biztos! A zenehallgatás szélesebb tömegekhez ér el mint valaha és az életünk részévé vált!

May the Muzix be with you.

Comply AirPods Pro 2.0 memóriahabos fülillesztékek

A Comply AirPods Pro-hoz fejlesztett memóriahabos fülillesztékei egész nap kényelmes viseletet garantálnak és csökkentik a hallójárat esetleges irritációját. A legjobb hallgatási élményt nyújtja, függetlenül attól, hogy otthon dolgozik, edz, videohíváson vesz részt, vagy csak pihen.

Comply technológia

Mitől más a Comply AirPods Pro 2.0 illeszték? Minden embernek más-más hallójárata van. Átmérőre, egyenetlenségre, és hosszra is. Tény, hogy a hallójáratunk átmérője egyáltalán nem állandó. Amikor beszélünk, rágunk, vagy csak mozgatjuk az állkapcsunkat, a hallójáratunk átmérője is folytonosan változik. Ezért van az, hogy a szilikon anyagú “gumi” fülillesztékek kicsúsznak az ember füléből, hiszen a folytonos átmérő változás miatt szinte “kipumpáljuk”.

A Comply által kifejlesztett megoldás szinte bármely hallójárathoz egyedi és tökéletes illeszkedést biztosít, és nem csúszik ki. A habanyag képes a folyamatos átmérő változás kompenzálására és a porózus külső felülete finoman “belekepaszkodik” a hallójáratunkba. Nem csak sokkal komfortosabb, de kiváló zajszűrést, különleges illeszkedést és hangminőséget, valamint ultra kényelmes viseletet is nyújt! A Comply memóriahab fülillesztéket ma már világszerte több mint 85 fülhallgató márka használja termékeihez, hogy a lehető legjobb zenehallgatási élményt kínálják.

Comply AirPods Pro 2.0

A Comply szuperlágy memóriahab illesztékei bizonyítottan egész napos kényelmet és biztonságos illeszkedést kínálnak minden tevékenységhez. Az új Comply Foam Tips amely kompatibilis az Apple AirPods Pro fülhallgatókkal, még jobban optimalizálja a teljesítményt és a kényelmet.

A Comply AirPods PRO 2.0 az új, továbbfejlesztett változat. Az elődmodell Magyarországon nem került forgalomba, így mindenki biztos lehet abban, hogy ha ilyet rendel, már a legújabb verziót vásárolja meg!

A Comply Foam Tips továbbfejlesztett habmag-tapadással, precíziós rögzítési csatornákkal rendelkezik, amelyek a készülékre kattanhatnak, akárcsak a gyári illesztékek. A Comply illesztéke rendelkezik egy Mesh Protector védőhártyával, amely por- és törmelékmentesen tartja a fülhallgató hangportját. Úgy tervezték őket, hogy probléma mentesen, eltávolítás nélkül illeszkedjenek a töltőtokba.

Comply AirPods Pro 2.0 tulajdonságok:

A szuperlágy memóriahab a felhasználók füléhez igazodik, így egész nap kényelmet nyújt, és bármilyen tevékenység közben a fülhallgatókat rögzíti. Ez a memóriahab segít a szoros tömítés kialakításában, amely a dinamikus hallójárattal változik, megakadályozva a zavaró tényezőket és fokozva az Airpods Pro aktív zajszűrő funkcióját. A fülbe helyezést követően kitágul, hogy tökéletesen illeszkedjen a hallójáratba. Az egyedülálló viszkoelasztikus memóriahab technológiának köszönhetően a testhőmérséklet hatására tökéletesen illeszkedik bármely hallójárathoz.

A tervezés során fokozott figyelmet fordítottak arra, hogy az illesztékek ne akadályozzák a fülhallgatók töltését, így ennek köszönhetően tökéletesen illeszkednek az AirPods Pro dokkolójába.

 

 

CF01 az iBasso Bluetooth adaptere MMCX csatlakozóval

A CF01 az Ibasso egyedülálló vezeték nélküli rendszere, amely bármely MMCX csatlakozós fülhallgatót vezeték nélkülivé képes alakítani.

CF01 technológia

A Qualcomm QCC3020 chipet sok TWS modellben gyakran használják az általa kínált sokoldalúság és teljesítmény, méret tekintetében. Az iBasso CF01-ben található QCC3020 egy Bluetooth 5.0 audio SoC alapú, Kalimba konfigurálható DSP chip, 10 méteres átviteli hatótávolsággal, 2mbps sebességgel rendelkezik. Beépített DSP RAM-ja 80kb, és további 256kb, hogy megbízhatóan kezelje a jelfeldolgozást 120Mhz-en.

Mindezt a technológiát nagyon alacsony energiafogyasztással és jó akkumulátor-hatékonysággal képes ellátni.

CF01 kodek támogatás

Az audio dekódolás 24bit 192 khz sebességre képes, így támogatja az aptX, SBC és AAC kodekeket. Az LDAC vagy az aptX HD kodek nem támogatott, de ez a TWS technológia esetében normális, a bal-jobb hangátvitel és párosítás technikai, valamint az akkumulátor teljesítmény korlátok miatt.

IPX nedvesség elleni védelem

Az Ibasso TWS adapter vízállósági szintje IPX5 besorolású. A vízállósági szintek besorolásánál az 5. szám, azaz ellenáll a két különböző irányból közvetlenül a készülékre irányított nagy teljesítményű vízsugárnak. Futáshoz vagy edzőterembe kívánja használni, ne feledje, hogy ez csak a kezelőszervekre jellemző. Így vegye figyelembe a csatlakoztatott fülhallgatók vízállósági szintjét is.

cVc 8.0 zajcsökkentés

A QCC3020 cVc 8.0 mikrofon zajcsökkentő technológiával rendelkezik. A telefonálás során csökkenti a zavaró külső zajt a mikrofonokban, így érthetőbbé teszi a beszédhangot. Néhány apró lyukat láthat az Ibasso CF01 alján, közvetlenül az aranyozott töltőérintkezők mellett. Itt találhatók a mikrofonok, mindkét oldalon egy.

Specifikációk

A CF01 frekvencia tartománya 20Hz-tól 20 kHz-ig terjed. Ez a Bluetooth technológiát figyelembe véve megfelelő tartományt jelent. A kimeneti teljesítménye 9mW 32Ω-on. Ennek köszönhetően a TWS adapter jól illeszkedik az érzékeny fülmonitorokhoz, mindemellett alacsonyan tartva a torzítási szintet. A jel/zaj arány 98dB.

Akkumulátor

Az Ibasso CB01-ben található elemek mindegyike lítium-polimer akkumulátor. Amellett, hogy a készülék USB-C csatlakozóval rendelkezik, vezeték nélküli töltésre is alkalmas. A gyári specifikáció 4,5 óra üzemidő egy töltéssel. A bölcső 20 óra működéshez elegendő energiát tárol. A teljesen lemerült adaptert 1,5 óra alatt tölti fel.
CF01

 

 

SABBAT TWS fülhallgatók – színes világ

SABBAT TWS fülhallgatók

Az afrikai Impala antilopról mintázott logójú Sabbat márka a legmodernebb kutatási technológiák konzumer felhasználására alakult és a teljesen vezetékmentes technológiák fejlesztésének, gyártásának egyik éllovasa. A teljesen vezetékmentes fülhallgatók esetén az elérhető legkorszerűbb professzionális technológiák alkalmazása mellett nagy hangsúlyt helyeznek a termékek vonzó, egyedi megjelenésére, valamint a kiemelt komfortra.

A márka jellemzője:

Miért a SABBAT? Napjainkban nagy népszerűségnek örvendenek a teljesen vezeték nélküli (TWS) fülhallgatók. A kategória megjelenésekor számos kompromisszumot kellett kötni annak, aki ezt a technikai megoldást választotta. Rövid akkumulátor üzemidő és gyenge hangzás jellemezte a korai modelleket. Mostanra, hála a folyamatos fejlesztéseknek egyre kiválóbb megoldások születnek és lassan kezdi ledolgozni a középkategóriás vezetékes modellek hangminőségével szembeni hátrányát.

A Sabbat a TWS fülhallgatók fejlesztése során alkalmazott professzionális technológiák alkalmazása mellett nagy hangsúlyt fektet a fülhallgatók vonzó, egyedi megjelenésére és a maximális viselési komfortra.

 

A kínálatukban szereplő, számtalan színvariációban gyártott fülhallgatók két nagy csoportba sorolhatók az alkalmazott technológia alapján.

SABBAT X12 PRO

A Sabbat univerzális, mindennapi használatra szánt fülhallgatója egyszerű megoldást kínál mind az Android, mind az iOS telefonok használói számára.
A kialakítása fülbe illeszkedő Earbud stílusú, így azoknak is kényelmes viselet, akiknek érzékeny a hallójáratuk, így az In-Ear megoldások nem megfelelőek. A precíz illeszkedésnek köszönhetően a fülhallgatók akár sportoláshoz is használhatóak, mivel rendelkeznek IPX3-as nedvesség elleni védelemmel.

A technológia elsősorban az univerzális, egyszerű és megbízható használatot tesz lehetővé.

A korszerű, Bluetooth 5 technológia lényegesen kisebb fogyasztást, stabilabb adatkapcsolatot eredményez. A 60mAh-s akkumulátor egy töltéssel közepes hangerőn 6 óra zenehallgatást tesz lehetővé.

A jelfeldolgozásért felelős Realtek chip remek hangminőséget kínál SBC és AAC kodek támogatással a mindennapi zenehallgatáshoz. Az SBC kodek minden Bluetooth kapcsolattal rendelkező Androidos mobiltelefonban, hordozható lejátszóban vagy televízióban megtalálható. Az AAC kodek az iOS rendszerű telefonok, tabletek szabványos formátuma.

A hangminőség optimalizálásához 14,2mm-es nagyméretű membránnal szerelt dinamikus meghajtókat alkalmaznak. A megszólaló hang a mai kor kívánalmainak maximálisan megfelelő, kellő mélytartománnyal és részletező felbontással rendelkezik.
A 750mAh-s akkumulátorral szerelt tárolóbox USB Type-C csatlakozóval rendelkezik, így a korszerű telefonok töltőkábelével kényelmesen használható.

SABBATH X / E12 ULTRA

A csoport másik tagja a kétféle kialakításban elérhető X12 ULTRA (Earbud) és az E12 ULTRA (In-Ear) fülhallgató.

Az Ultra sorozat fülhallgatói szintén univerzális, mindennapi használatra készült modellek, de az Android telefonnal rendelkezők magasabb minőségben hallgathatnak zenét a fejlett, Qualcomm QCC3020 3 magos, 32 bites processzornak és az aptX kodeknek köszönhetően. Így a megfelelő minőségű zeneszámokkal széles, realisztikus színpad képet képesek ábrázolni kellő dinamikával.

Természetesen a hagyományos, SBC és AAC kodek itt is elérhető. Sportolásra szintén alkalmas, köszönhetően az IPX 5-ös por és nedvesség elleni védelemnek.

Lényeges eltérés az X és az E modellek között a ház kialakítása és a meghajtó mérete.

Az X12 Ultra Earbud kialakítású, 14,2mm-es dinamikus meghajtóval szerelt modell.

Az E12 Ultra In-Ear kialakítású és 10mm-es dinamikus meghajtóval rendelkezik.

A Bluetooth 5-ös egység és a jelfeldolgozó áramkör mindkét modellnél megegyezik.

Mindkét verzió fölhallgatójában 60mAh-s akkumulátor található, így közepes hangerőn hallgatva szintén 6 óra zenehallgatást tesz lehetővé. A tárolóbox 750mAh-akkumulátorral és már vezetékmentes töltéssel rendelkezik. A tárolt energia 4 teljes töltésre elegendő.
A telefonálás a cVc 8.0-ás mikrofon zajszűrő algoritmusnak köszönhetően még jobb beszédérthetőséget garantál.

Újdonság:

Hamarosan érkezik az új családtag, a SABBAT Vooplay fülhallgató….