Kissé rendhagyó módon, most felidézem egy korábban – a BLU100 fülhallgatóról – írt megállapításaim jelentős részét. Teszem ezt azért, mert jelen fülhallgató felépítése, kezelése és tartozékai szinte teljesen megegyeznek.
A különbség igen csekély, kinézetben és természetesen illeszkedésnél van jelentősége, nevezetesen a jelen tesztelt modell a BLU200 kissé hosszabb, ezért jobban kiáll a fülből, de emiatt a gumi rátétek is jobban belesimulnak a fülünkbe, illetve nekem így kényelmesebb a viselete, mint a kisebb modell esetén.
Felépítés
Testes fém ház, egyik oldalán található a micro USB töltő csatlakozó. A gumi takarót könnyen félretolhatjuk, gyakorlatilag egy mozdulattal tölthetővé válik a kis szerkezet.
Vékony strapabírónak ható gumikábel fut egyik fültől a másikig (hátra tehető, ekkor szinte semmi nem látszik belőle) jobb oldalon, a száj környékén pedig a vezérlő és mikrofon egység található.
Több dolgot nem igazán tudok róla írni, egyszerű, mint a faék, de masszív, strapabíró látványt nyújt, remélem, használat közben sem cáfol rá erre. Kirívó hibáról nem hallottam, ez jó előjel, hiszen már egy ideje forgalmazzák a készüléket, igen bevált modellről van tehát szó.
Kezelés
Bekapcsoló gomb középen, léptetni az ettől felfelé-lefelé található gombokat hosszan megnyomva tudunk, rövid nyomás esetén hangerőt emel illetve csökkent. Középső gomb természetesen indít és megállít zeneszámokat, ahogy ez más készüléknél is szokás.
BT 4.0 rendszer és APT-X kodek. Sokat sejtető nevek, vajon milyen az egész a gyakorlatban?
Nagyon gyors bekapcsolás és párosodás, a szokásos búgó géphanggal.
A hatótáv nagyon jó, beltérben több betonfal sem fogja meg 8-10 méter távolságból, tehát szabad térben sem kell aggódnunk, ha netán hátsó farzsebben hordjuk a telefont és természetesen edzésen is magára hagyhatjuk a futópad mellett. Manapság már természetes az is, hogy a hívásokat egy gombnyomással fogadjuk, vagy zárjuk (középső gomb), nem szükséges a telefon nyomkodása.
Tartozékok
Kapunk egy kis Brainwavz dobozban egy töltőkábelt, egy pár M-es méretű Comply-t (erre nagy valószínűséggel szükség is lesz – de ezt később) és egy fura kinézetű gumi rátétet, ami sportolásnál segít bent tartani fülünkben a szerkezetet. Doboz a szokásos fekete-piros Brainwavz félkemény doboz, akinek volt már ilyen fülese, az ismeri, én is kellő nosztalgiával néztem rá, emlékezve 7-8 éve vásárolt R1-re. 3 pár szilikon tip az illeszték paletta, nekem a középső illeszkedett legjobban.
Hang
Itt megint vissza kell térjek az „elődhöz”, ugyanis sok hasonlóság mutatkozik a hangképben, de természetesen van eltérés is.
Az azonosság a mélytartomány túlsúlya, ez itt is enyhíthető Comply alkalmazásával, de alapvetően erősen V karakter, különösen az alsó szegmensekben.
Viszont érdekes módon, a többi tartomány eléggé kiegyenlített, abszolút nincsenek háttérben a közepek és a magasak sem kiemeltek. Ilyet eddig elég keveset hallottam, bár azért a mélytartomány olyat üt, hogy néha majdnem hanyatt esek a székben. Nekem sok a mély, de sokaknak mennyország egy ilyen tisztán és dinamikusan szóló BT füles, nem hiába istenítik külföldön. Kétségtelen tény, hogy a mély tartományon kívül nagyon egyenletes és szép hangok hallhatóak, teljesen sima közepekkel és magasakkal. Sibiliance, visítás sehol nincs, tér is teljesen rendben van, épp elég széles, kellően mély és magas.
Számomra akkor lenne egyértelműen „must buy” kategória, ha egy leheletnyit vissza tudnék venni a szubbaszus mennyiségéből.
Viszont!
Amennyiben sport közben, de már akár utcán használjuk,a mély energiák jelentősen csökkenhetnek, illetve mozgás közben egy bőséges alapot biztosíthat egy aláfestő zene vezetéséhez, tehát teljesen más megítélés alá eshet a BLU200 sportolásnál modern zenével.
Nem árulok el nagy titkot, ezt a fülest sporthoz tervezték, ehhez lőtték be a hangképét, itt érvényesül igazán, tehát az én teszt környezetem nem igazán ideális a teljes felhasználási paletta feltérképezéséhez és teszteléséhez.
A Brainwavz BLU-200 egy igen kifinomult sport bluetooth füles, igényes anyagokból felépítve, célja pedig sokáig, hathatósan szolgálni tulajdonosát, megkönnyíteni tevékenységét, zenét szolgáltatni úton, útfélen, edzőteremben.