RHA S500 fülhallgató teszt

Nagy elődök után mit lehet írni a legkisebb testvérről?
Mit várhatunk egy 10+ ezres fülestől?
Ki a célcsoport?

Ehhez egy kis eszmefuttatás. A honi zenehallgatási morál általában kimerül abban, hogy mobiltelefonok hangminőségét párosítjuk valamilyen  fülhallgatóval. Ezek rendszerint – az árukból következően – nem tartós darabok, nem is igen vigyáz rájuk az ember, váltogatjuk, cserélgetjük őket, tehát még egyféle hang karaktert, hangképet sem sikerül megszoknunk, vesszük, ami eszünkbe jut, elénk kerül.

Nos, mindenkit megnyugtatok, az RHA S500 nem ilyen lesz. Miért?

Mert 3 év garanciát vállal rá a cég. Már hallom is a kérdést; kinek lesz meg egy ilyen kis értékű belépő modell 3 évig? Nos kérem, amennyiben vigyázunk rá, ez a gyártói hozzáállás azt célozza meg, hogy megismerjük az RHA termékek magas gyártási, összeszerelési minőségét azáltal, hogy legalább 3 évig – megfelelő megbecsülés mellett – hallgatjuk, viseljük.

s500i-1-new-remote

Rohanó világunkban nagy szavak ezek, nézzük érdemes-e erre a kicsike?

Hangzatos marketing mondatok helyett mit tapasztalunk dobozból kivéve a terméket?

Valamilyen szövetborítás van a kábelen, kicsit meghúzom és azt tapasztalom, hogy valószínű nem csak külső sérülések ellen véd, hanem a gyakori szakadást is ellensúlyozza, akadályozza. Jack dugó itt nagyon kicsi, de minőséginek néz ki, fém, kicsi törésgátlóval…ügyeltek mindenre.

s500-2
Az I jelű modell kompatibilis Apple mobil forrásokkal összekapcsolva headset-ként használható.
A füles teste igen vékony, hosszúkás, fém. Szerintem minden fülbe belecsusszan, azzal nem lesz baj, az illesztéket kell körültekintően megválasztani, abból pedig kapunk bőven, még dupla peremű is segíthet olyanoknak akiknek kiesik minden a füléből.

s500-3-2
Ugyan ez nem fül feletti elvezetésre készült, de kis csellel – fejjel lefelé betéve – könnyen azzá tehetjük, megakadályozandó a kábelzajt, ami a szövet borításnak köszönhetően amúgy is igen csekély.
Külsőre nagyon pozitív benyomást tett, lássuk, mit tud hangban…

Klasszikus zenén alapvetően könnyű, enyhén felfelé húzó hang, de nem fárasztó, könnyen szokható.
Tehát pl a kétszer annyiba kerülő Sennheiser in Ear magasait juttatja eszembe, de kevésbé mesterkélten, viszont tény hogy kevesebb mély energiával. Hogy nagyobb világosságot okozzak; a zongorája olyan, mint egy kicsi pianínó. Jól hallgatható, érthető, kellemes, de hátrébb van és kicsi.
Megint előjön; az RHA mérnökei semmit nem titkolnak, azt mutatják, amit a készülék tud.

Jazz zenén tovább viszi ezt a vonalat; minden kisebb, de tökéletesen egyben van. Tehát ne azt képzeljük, hogy hiányos, nincs valami, csak csekélyebb mértékben. Peplowski szaxija is kisebb, Krall művésznő is keskenyebb (fogyott?). Nem győzöm hangsúlyozni hogy az összkép ettől teljesen rendben van. Részletekkel nincs baj, dobos minden rezzenése nyomon követhető, zongora jól kivehető a háttérben, persze Higgins is kisebb hangszerhez ült, de meglepően jól szól ez a pianínó.

Ghymes mint népzene. Megint azt tudom írni amit eddig. Teljesen hallgatható, természetes hang, nem érzek semmi erőszakos kiemelést. Közepek teteje azért előrébb van, mint az aljuk, de semmi extra, teszi a dolgát, pontosan, precízen. Férfi énekhangon határozottan jobb mint nőin. Érdekes…

Modernebb zenére váltva azért eltűnnek a határok, itt megmutatja magát. Nyilván egy trance nem szabad, hogy zavarba hozza, de az epic (nagyrészt azért szimfónikus beütésű) hullámain is szárnyal becsületesen.

Bevallom kissé féltem eleinte. Mit tud egy ilyen parány a nagyágyúkhoz képest? Vajon hol szakad el a cérna, milyen tartományokról kell majd kijelentenem, hogy nem hallom, vagy alig őket?

Szerencsére nem így lett!

Nem igazán tudnám leírni a karakterét, talán középmagasban kissé kiemelt (de nem zavaróan), mélyben kissé visszafogott, középen pedig óvatos versenyzőt hallgathattam. Az összkép nagyon jó, nem húz mélybe, magasba, nincsenek elnagyolt, háttérbe szorított közepek, minden van. És nagyon hallgatható…ez immár minden RHA fülesre elmondható.
Jó tanács: Ne használjuk az EQ-t telefonunkon, DAP-unkon, vagy ha igen, itt kerüljük a közép, magas kiemelést. Egyébként szerintem tisztességes mennyiségű mély energiával van megáldva, de embere válogatja, van akinek könnyedebb zenéken kell a dübörgés…nos ez a füles nem basszus bomba, de szerintem jól van ez így.

s500-1

12 ezer forint az ár.
3 év a gyártói garancia.
Bizonyára vannak kínai csodák külföldi kereskedői oldalakról, amik hozhatják ezt a minőséget HANGBAN. De felépítésben, tartósságban nehezen hiszem.
Hosszú ideje követem figyelemmel szakfórumok erre vonatkozó tapasztalatait, sajnos a fülesek többsége az egy évet sem éri meg, de rendszerint 2 évesen megadják magukat.
A 3 év garancia viszont egy olyan biztosítékot ad, amit nem igazán célszerű számszerűsíteni vásárláskor, de én mindenképp legalább kettes, hármas szorzóval számolnék.

Ajánlom mindazoknak, akik hosszú távra terveznek, akik most lépnek rá a mobil zenehallgatás rögös ösvényére és nem akarnak csalódni. Nem fognak, mert egy kellemes hangú fülessel lesznek gazdagabbak, ami hosszú ideig fogja szolgálni őket! RHA S500 tökéletes választás.

Tovább a webshopra: www.muzix.hu

1 reply
  1. Márk
    Márk says:

    Érdekes volt olvasni a tesztet. Nagyjából fél éve használok egy ilyen fülhallgatót elsősorban utazáshoz (vonat, repülő), ahol a zajszűrés nagyon jól jön. Nekem pont az kicsit a problémám, hogy erősen kiemeli a mélyeket, túlságosan dübörög. Férfi énekhangot egy dobos és basszusgitár mellett alig hallani, pedig EQ-t nem használok soha.

    Válasz

Szólj hozzá

Érdekel a téma?
Csatlakozz a beszélgetéshez!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.